EP-választás Csehországban: A helyzet változatlan. Vagy mégsem?

A Európai Parlamenti választás a várt eredményt hozva megerősítette a hagyományos cseh parlamenti pártok pozícióit – ezzel többé-kevésbé megismételve a 2013-as országgyűlési választás eredményét, bár a sorrend kicsit másképp alakult –, míg az idegengyűlöletre építő kisebb pártok nem tudták megismételni legutóbbi sikerüket. Ám a papírforma ellenére a választás tartogatott néhány érdekes momentumot is. Az igazi nyertes pedig egyértelműen „Kitérdekel Úr” lett.

Foto: CrativeCommons/Ren Muñoz


A győztesek

A cseh EP-választást a milliárdos Andrej Babiš által vezetett ANO mozgalom nyerte a szavazatok 16,13 százalékával. A párt sikerének kulcsa továbbra is az, hogy a cseh politikai szcéna viszonylag új szereplőjeként sok, a korábbi jobboldali politikából kiábrándult, de még reménykedő ember bizalmát el tudja nyerni. Az ANO elnöke, Babiš sikeresen pozícionálta magát „nem politikus” menedzserként, olyan szakemberként, aki képes rendbe tenni az államot, érti az egyszerű embereket és „józan paraszti ésszel” gondolkodik. Babiš keresetlen politikai stílusa tehát továbbra is sikert hoz, mint ahogy az is jó döntésnek bizonyult, hogy a párt jelöltjeit a régi és új politikai matadorok közül nem ideológiai alapon választotta ki. Az EP-választás jó eredménye megnövelte a mozgalom önbizalmát, és a pártot ismerők véleménye szerint azt mutatja, hogy már nem csupán egyetlen ember rövid távú sikeréről van szó, hanem a párt mára elérte, hogy valódi alternatívát jelentsen a jobbközép szavazói számára, és így megújult, akár győzelemre törő reménnyel vágjon neki a következő országgyűlési választásoknak.

Babiš szerint a választás bebizonyította, hogy az ANO mára “stabil politikai erővé” vált, és valóban, a választást követő elemzések is azt mutatják, hogy a mozgalom támogatottsága mára egyenletes az egész országban. A 2013-as országgyűlési választásokhoz viszonyítva ugyan csekély mértékben veszített népszerűségéből Dél-Morvaországban, Észak-és Kelet-Csehországban azonban erősödni tudott. Az ANO jelöltjei valószínűleg örömmel konstatálták az is, hogy az exit poll kutatásból a válaszadók 27 százalékának támogatásával az derült ki, hogy a választók őket látják a legesélyesebbnek arra, hogy az Európai Parlament döntéshozatali folyamatait befolyásolják. A szociáldemokratákról és a TOP 09-ről sokkal kevesebben vélték, hogy képesek lesznek hatással lenni az EP-folyamatokra, a válaszadók csupán 17, illetve 8 százaléka gondolta így.

A Karel Schwarzenberg és Miroslav Kalousek által vezetett, jelenleg ellenzékben lévő TOP 09 végzett másodikként az EP-választáson. Majdnem 16 százalékos eredményük azt mutatja, hogy a párt mára vitathatatlanul megalapozta helyét a cseh politikai életben, mint életképes alternatíva, és célja mára a vezető hely megszerzése a politikai paletta jobb oldalán. A párt vezetése bebizonyította, hogy ismeri kulcsszavazóit, és képes számukra választható képviselőket ajánlani. Szerencséjük volt, hogy a cseh jegybank korábbi alelnökét és gazdasági szakértőt, Luděk Niedermeyer-t választották vezetőnek, aki, bár nem karizmatikus politikai vezető, meglepően jól teljesített.

Ráadásul a TOP09-nek ütötte nyélbe az év politikai alkuját is, amikor sikerült elcsábítaniuk Jiří Pospíšilt a legnagyobb jobboldali riválisuktól, a jelenleg leszálló ágban lévő ODS-től (Polgári Demokratikus Párt). A korábbi igazságügy miniszter, Pospíšil, aki nemrégiben rossz szájízzel hagyta ott az ODS-t, egy időben a párt legnépszerűbb politikusa volt. A TOP09 hagyományosan jól teljesített Prágában, és kivételesen jó eredményeket ért el a pilseni régióban, amely Pospíšil korábbi választókerülete volt még ODS-jelöltként. Ráadásul az EP-jelöltek közül Pospíšil nyerte el a legtöbb szavazatot (77,724). Néhány elemző úgy véli, a pártnak segítségére volt az is, hogy legalábbis szóban határozott és harcos álláspontot vett fel Putyin Oroszországa ellen az ukrán válság során.

Két kisebb pártot is a győztesek közé sorolhatunk. Az SSO (Strana svobodných občanů, Szabad Polgárok Pártja) megugrotta az ötszázalékos küszöböt, és először küldhet Brüsszelbe képviselőt. A párt sikeresen épített az EU és politikája iránti rendületlenül kritikus attitűdjére. Az SSO vezetője, Petr Mach úgy látja, hogy a siker révén „a párt a cseh politikában egy osztállyal feljebb került.”

Ugyan nem jártak sikerrel a Kalózok, akiknek elnöke, Ivan Bartoš a 2013-as elnökválasztás során szerzett nevet, ám kis híján nyertek egy helyet az EP-ben. Gyakorlatilag elloptak 4.7 százaléknyi szavazatot más pártok szavazóitól, főképp a Zöldek vadászterületéről. Rögtön az eredmények nyilvánosságra kerülése után be is jelentették, hogy eljárást kezdeményeznek, hogy az Alkotmánybíróság törölje el a mandátum elnyeréséhez szükséges ötszázalékos küszöböt: „Az ötszázalékos küszöb korlátozza a vélemények arányos képviseletét Európában, és mivel az EP-választás nem egy európai kormány megválasztásáról szól, nincs is értelme alkalmazni.” A Kalózpárt hangsúlyozza, hogy 2014 februárjában a német Alkotmánybíróság eltörölte az EP-re vonatkozó háromszázalékos küszöböt. A párt képviselői továbbá azzal érvelnek, hogy 4,78 százalékos eredményükkel a szavazatok pontosan 1/21-ed részét szerezték meg, és az ötszázalékos küszöb nélkül joguk lenne a Cseh Köztársaság számára fenntartott 21 helyből egyre. A Kalózok egyébként osztoznak ezen a problémán a Zöldekkel, akik ismét az elvesztegetett szavazatok miatt szenvednek: rendszeresen 3,0-4,5 százalék körül teljesítenek a különböző választásokon. A Kalózok szavazói az egész országban megtalálhatóak, nem csupán a nagyvárosokra korlátozódnak.

Sem-sem

A harmadik helyen a Szociáldemokraták (ČSSD) végeztek, 14,17 százalékkal. Bár ez nem tekinthető nagy bukásnak, mégis rámutat a pártot sújtó negatív tendenciára, és ez a jövőben kulcsfontosságú lehet, rögtön például az idei önkormányzati választásokon. A Szociáldemokraták elnökének, Bohuslav Sobotkának nem sikerült mobilizálnia a szavazókat, és ezúttal sem bizonyult olyan vezetőnek, aki képes a kulcsfontosságú pillanatban felébreszteni és győzelemre vezetni pártját. Ez rossz ómen lehet a jövőre nézve a ragadozó Babiš-sal szemben. A Szociáldemokraták azonban még így is számíthatnak az ország egész területén egyenletesen megoszló szavazóbázisukra; a párt hagyományosan gyengébb a nagyvárosokban (Ostrava kivételével), de erősebb a kisvárosokban és vidéken.

Az, hogy a Szociáldemokraták szoros versengésben alulmaradtak az ANO-val szemben, még egy következménnyel járhat: a cseh európai biztos, Štefan Füle mandátuma hamarosan lejár, és máris élénk vita alakult ki az utódlásról. Sobotka miniszterelnök kijelentette, hogy a jelöltről a három koalíciós pártnak, a ČSSD-nek, az ANO-nak és a KDU-nak (Kereszténydemokraták) kell döntenie. A Szociáldemokraták korábbi pénzügyminiszterüket, Pavel Mertlíket ajánlották, az ANO pedig a terepet tesztelgeti: első javaslata a listavezető Pavel Telička volt, aki egyébként Csehország első európai biztosa is volt. Ennek ellenére az ANO elnöke, Babiš nem zárta ki, hogy egy másik megfelelő jelöltet is tudnának támogatni, akár az ellenzéki TOP 09 pártból is: “Niedermeyer jó választásnak tűnik. A mozgalmunkban támogatom azt, hogy olyat jelöljünk, aki megfelelően képviseli a Cseh Köztársaságot, és nem kell politikai jelöltnek lennie.” A KDU régóta regnáló EP-képviselőjét, Zuzana Roithovát próbálja meggyőzni, hogy vállalja a jelöltséget. A közvéleménykutatások szerint a szavazók Pavel Telička-t tartják a legmegfelelőbb jelöltnek (35%), őt követi Roithová (22%) és Mertlík (13%).

A két másik parlamenti párt – a Kereszténydemokraták és a Kommunista Párt – többé-kevésbé megvédték pozícióikat, sőt, javítottak helyzetükön. Az előbbi szorosan épít regionális gyökereire, legnagyobb támogatottsággal Dél-Morvaországban és a zlíni térségben rendelkezik, míg a Kommunisták főként az ostravai régióban, Észak-Morvaországban és Észak-Csehországban számíthatnak támogatóikra.

A vesztesek

Kétségtelen, bár nem meglepő, hogy az EP-választás nagy vesztese az ODS Polgári Demokratái. A tavaly még kormányzó párt jelenleg ellenzékben van a cseh parlamentben, és hírnevét erősen megtépázták a korrupciós botrányok és a pártelnök-miniszterelnök bukása. Petr Nečas ügyéről hosszan és részletesen beszámolt a cseh sajtó, és a történet szappanoperai dimenziókba emelkedett, amikor a Necas és kabinetvezetője közötti szerelmi viszony részletei nyilvánosságra kerültek. Az ODS sok városban veszített szavazatokat, de továbbra is számíthat például Prága, Ostrava és Hradec Králové támogatására, amelyek a fontosabb jelöltjeinek választókerületei.

Az ODS volt az egyik a néhány párt közül, amely világos és határozott európai témával kampányolt az EP-választáson: az euró bevezetésének elutasításával. A párt azonban szemmel láthatóan figyelmen kívül hagyta kulcsszavazóinak valódi igényeit és vágyait, amelyet nem csupán gyenge eredménye bizonyít, hanem a rivális párt, az SSO térnyerése is. Ez a párt hasonlóan euroszkeptikus programmal kampányolt, és sikerült az ODS vérző holttestéből lakmároznia. Eric Best politikai elemző szerint a párt euróval kapcsolatos álláspontja többé nem befolyásolja, hogy a párt az euroszkeptikusok, vagy az Európa-pártiak felé hajlik. Az euróvita mára nagyrészt gazdasági kérdéssé redukálódott, és a cseh gazdaságra gyakorolt esetleges pozitív vagy negatív hatásairól szól. Még az euró bevezetését kritikus szemmel néző Andrej Babiš is euroszkeptikusnak tekinthető, bár az általa vezetett mozgalom, az ANO, Európa-pártinak vallja magát, és annak is tartják.

A Zöldek szintén vesztesként élhetik meg az EP-választást, mivel megint nem sikerült megugraniuk a mandátumnyeréshez szükséges öt százalékos küszöböt (3,77 százalékos eredményt értek el), és a hagyományosan Prágában és Brnoban élő liberális, Európa-párti, városi választópolgárok tömegeit sem sikerült magukhoz vonzani. Fontos azonban, hogy a választás vesztesei közül eddig egyedül a Zöldek elnöke, Ondřej Liška vonta le a megfelelő konzekvenciákat, és távozott pozíciójából.

A Tomio Okamura vezette Közvetlen Demokrácia Hajnala (Hajnal) párt volt a 2013-as országgyűlési választások egyik legnagyobb meglepetése, támogatottságuk azonban mindössze fél év alatt 8 százalékról 3,1 százalékra zuhant. Okamura elnök az alábbi szavakkal kommentálta a kudarcot: „Mi vagyunk a legfiatalabb párt a palettán, csupán 11 hónapja létezünk. Még nem alakult ki a szavazóbázisunk.” Mindazonáltal a kudarc nem csupán az választók „állhatatlanságának” köszönhető: inkább a jelölésekkor elkövetett hibák, és a következetlen személyi stratégia eredménye, amely a elbizonytalanította Hajnal szavazóit, akik így inkább otthon maradtak. A párt a választások előtt csupán néhány nappal leváltotta listavezetőjét, az ellentmondásos Klára Samková ügyvédnőt, aki kampányát a az erős bevándorlás-ellenes retorikára építette, és akinek személye így az idegengyűlölet hullámának egyik szimbólumává vált. Az elemzők a Hajnal választási eredményeit egyértelműen bukásként értékelik, valamint megjegyzik, hogy a Hajnal “bevándorlás- és külföldi ellenes retorikája nem járt sikerrel, ami a választás egyik legjobb híre.”

Egyik „bizarr” mozgalom sem járt sikerrel a választásokon, beleértve a Cseh Szuverén Pártot, melynek legismertebb arca, a korábbi képviselőnő Jana Volfová a választások előtt burkába öltözve hívta fel a választók figyelmét az iszlamizálódás és a sharia törvények bevezetésének veszélyeire. Volfová a szavazatok 0,13 százalékát szerezte meg, ami azt jelenti, hogy csupán 276 választó bizalmát sikerült elnyernie.

A hagyományos parlamenti pártok sikerének kulcsa valószínűleg az EP képviselőjelöltek kiválasztásában rejlik. A Hajnal gyakorlatilag elbaltázta saját lehetőségét fő képviselőjének visszaléptetésével. Kiderült, hogy mozgalomban nincs másik ember, aki rendelkeznie Tomio Okamura elnök eleganciájával, és olyan jól tudna bánni a médiával. Egyértelművé vált, hogy a mozgalom az ő személye által emelkedik és bukik. A győzedelmeskedő ANO mozgalomnak ugyanakkor sikerült elkerülnie ezt a csapdát azzal, hogy az uniós eljárások terén megkérdőjelezhetetlen tapasztalattal rendelkező Pavel Telička-t jelölte.

A választást megelőző közvélemény-kutatáson 46 szavazó szavazott pártpreferencia alapján, 34-en pedig pártpreferenciától függetlenül, személyiség alapján. A konkrét jelöltek közül a legkedveltebb Pavel Telička (ANO) és Jan Keller, a Szociáldemokraták listavezetője volt. A szakmai kompetenciák alapján ismét Telička lett az első 25 százalékkal, őt követte Keller (15%), majd az ODS listavezetője, Jan Zahradil (8%). A kérdésre, hogy a jelölt mennyire képes kiállni a szociális jogokért, a megkérdezett cseheknél Keller győzött 22 százalékkal, őt követte Telička (12%) és Kateřina Konečná, a Kommunista Párt listavezetője (9%). Telička kapta a cseh nemzeti érdekek legjobb védelmezője címet is a válaszadók 21 százalékával, őt követte Keller (11%) és Zahradil (9%). Ebben a szubjektív percepciós felmérésben láthatjuk, hogy Telička sikeres volt olyan egymásnak ellentmondó kategóriákban is, mint a szociális jogok, vagy a nemzeti érdekek védelme.

 

Még a húszat sem érte el

Európa többi részéhez, különösen Nyugat-Európához viszonyítva, a cseh EP-választás váratlan fordulatok nélkül ért véget, és az eredmények sem jelentenek óriási meglepetést. A politikai kultúra radikalizálódásától és a szélsőségesek megerősödésétől való félelem nem nyert megerősítést. Az idegengyűlöletre, nacionalizmusra, vagy kizárólag bevándorlás-ellenes témákra építő kampánnyal operáló jelöltek nem jártak sikerrel. Még az euro-föderalisták és az euro-szkeptikusok szempontjából is voltak pozitív felhangok.  A 21 szék közül csupán hatot nyertek olyan pártok (ODS, KSČM, SOS), amely többé-kevésbé kritikus állásponton vannak az európai intézményekkel szemben, illetve akár el is utasítják azokat. Ahogy az MF Dnes napilap kommentátora, Josef Kopecký rámutat ”ez lényeges változás a korábbi EP választásokhoz képest.”  Még Sobotka miniszterelnök is, abbéli igyekezetében, hogy elterelje a figyelmet pártja csúfos teljesítményéről, a pozitív, Európa-párti eredményt emelte ki: „Szeretném kifejezni afeletti örömömet, hogy az első három helyet Európa-párti pártok szerezték meg.”

Üröm az örömben azonban, hogy az EU tagállamok közül Csehország produkálta az egyik legalacsonyabb részvételi arányt (18%), mondja Milan Znoj politikai elemző. Znoj a cseh polgárok EU iránti passzivitását és közömbösségét okolja, amely szerinte az euro-szkepticizmus egyik legrosszabb fajtája. Véleménye szerint ez a közömbös euro-szkepticizmus rámutat „egy szélesebb körű, általános civil elidegenedésre a politikai elittől, legyen az európai, vagy hazai.” Znoj ezt a cseh (és a szlovák) tapasztalathoz hasonlítja (az 1968-as Prágai Tavasz elnyomása utáni) úgynevezett történelmi konszolidációról, amikor a társadalom „bezárkózott”, és kénytelen volt feladni minden aktív és szabad politikai részvételt, melynek következtében erős bizalmatlanság és ellenszenv alakult ki a politika iránt. Az újságíró úgy véli, hogy a politikai elit elidegenedése a polgároktól (és viszont) mostanra „fenyegető méreteket öltött.”

Az egyik szociológiai felmérés eredményei megerősíteni látszanak ezt a véleményt. A cseh népesség majdnem fele felesleges eseménynek tartja az EP-választást, és nem jelent valódi változást. A válaszadók 43 százaléka úgy látja, hogy a választások esélyt adnak arra, hogy legalább kisebb változások történjenek a Cseh Köztársaságban és az Európai Unióban, és csupán 9 százalék gondolja úgy, hogy az EP-választás lényeges lehetőséget jelent, Ez rámutat a cseh szavazói magatartás egy másik jellemzőjére is: a preferenciák fragmentálódására, a hagyományos pártok iránti türelmetlenségre, és az új alternatívák iránti igényre.

Jiří Pehe szociológus szintén megpróbálta megérteni az alacsony részvétel okait. Znojhoz hasonlóan – és a Morava túlpartján élő szomszédok körében szinte ugyanolyan arányú részvétel fényében – úgy véli, hogy a magyarázat a közös, traumatikus történelmi tapasztalatunkban rejlik. Az alacsony részvétel a mélyen gyökerező bizalmatlanság tünete. Pehe a Csehországban és Szlovákiában egyaránt jellemző rezignáltság jeleit a provincializmusban, a bármilyen „külföldi” dolog, valamint minden, a határainkon túl történő esemény iránti bizalmatlanságban látja, és a csehekben élő hamis biztonságérzetben. („Semmi közünk hozzá” és „Mindent túléltünk már, mi történhet még?”), valamint kiemeli még a pesszimizmust és a defetizmust.  Mindenről, ami bennünket érint, úgyis máshol döntenek. Ez történt a müncheni válság során 1938-ban, 1968 augusztusában, vagy akár 1989 novemberében is, véli néhány összeesküvés-elmélet. Pehe emellett Václav Klaust teszi személyesen felelőssé a céltalan Európa-ellenességért, amely elnöksége alatt erősödött fel a Cseh Köztársaságban.

Az alacsony választási részvétel egyértelműen rossz jel. Ám mi van akkor, ha segít kiiktatni a radikálisokat és szélsőségeseket? Fontos kiemelni, hogy a jelenlegi eredmények a szerencsének is köszönhetőek. Ha a korábbi jobboldali kormány nem mondott volna le váratlanul a tavalyi év közepén, a parlamenti választásokra szokás szerint 2014 tavaszán került volna sor, együtt az EP-választással. Ez esetben a választói részvétel valószínűleg meghaladta volna az 50 százalékot, ám az EP-eredmények többnyire megegyeztek volna az országgyűlési választási eredményekkel, és most talán a bevándorló-ellenes Okamura-féle Hajnal párt felemelkedéséről értekezhetnénk, vagy a Munkáspárt, illetve a Cseh Szuverenitás pártjának megnövekedett támogatottsága fölött sajnálkozhatnánk.

Mindazonáltal az EP választások eredménye megerősítette, hogy a szavazók olyan politikai szereplőknek adtak bizalmat, akik szeretnének jobban bevonódni az EU döntéshozatali folyamataiba, a szociáldemokratákkal az élen, akiknek célja az ország kimozdítása a korábbi cseh elnök, és az euro-szkeptikusok guruja, Václav Klaus által fémjelzett euro-szkeptikus álláspontról. Összefoglalva tehát a cseh politikai élet kulcsfontosságú döntéshozatali centrumai, beleértve Miloš Zeman elnököt is, pozitívan állnak az EU-hoz, és különböző szintű szándékot mutatnak az európai ügyekben való aktív részvételre. Ez a legfontosabb és legláthatóbb változás az előző évhez képest, amelyet az EP-választás eredménye megerősíteni látszik.

Jan Adamec

Jan Adamec

is editor of the V4Revue, historian and political scientist. His area of expertise is the history of Hungary, USSR and Czechoslovakia 1948 – 1957. He graduated from Central European University in Budapest and Charles University in Prague where he currently completes his PhD degree with thesis about the Hungarian uprising in 1956.